2012. 12. 04., kedd, 13:12
A Kaposvári Rendőrkapitányság Vagyonvédelmi Alosztálya eljárást indított felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy fiatal nő ellen.
Július 3-án az éjszakai órákban Kaposváron egy parkban F. Roxána találkozott volt barátjával. A találkozásnál – féltékenysége miatt – a lány kinyitotta a kocsi ajtaját, majd ezt követően a nála lévő kést belevágta az ülésbe. Ezt követően a volt barát kiszállt a kocsiból és a vita közepette a lány a késsel egy alkalommal combon szúrta, melynek következtében a férfinek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Vádelőkészítő Osztálya november közepén a nyomozást befejezte, és vádemelést javasol a Kaposvári Városi Ügyészségnek.