2012. 07. 25., szerda, 17:23
Egy eddig ismeretlen sofőr ablesetet okozott Kaposváron, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrök keresik.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden 10.45 órakor a Dobó István utca 51. szám előtt ismeretlen személy az általa vezetett, feltehetőleg JUD rendszámtöredékű, fekete színű, ismeretlen típusú gépkocsival közlekedett a Dobó István utcában, az Árpád út felől a Mező utca irányába haladva. Előzés közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot az általa megelőzött jármű mellett, így érintőlegesen nekiütközött a vele azonos irányba közlekedő sötétlila Nissan személygépkocsi bal első sarkának. A történtek után a vezető adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a baleset helyszínét. A baleset során személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.
A kapitányság várja mindazok jelentkezését, akik a fenti időben a kérdéses helyen, vagy annak környékén közlekedtek, és az elkövetőre vonatkozó információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvár Városi RendőrkapitányságKözlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre u. 12. fszt. 7. szám alatt, vagy telefonon a 502-700 / 25-22 –es, illetve 25-15-ös telefonszámon.