ellenőrzés Hét jogsi, öt rendszám is ugrott

2012. 07. 16., hétfő, 16:57

Több mint négyezer járművet ellenőriztek hétfőn a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az M7-es Autópálya Budapest felé vezető oldalán a Töreki pihenőhelyen. Mint kiderült, volt mit vizsgálniuk.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a kitereléses ellenőrzés során 4019 járművet ellenőriztek, illetve 744 főt (157 külföldit) igazoltattak. 32 személlyel szemben összesen 319 ezer forint helyszíni bírságot, néggyel szemben pedig összesen 135 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. Egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, hét autósnak pedig elvették az okmányát (ami 5 esetben a rendszám elvételét is jelentette). A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 személlyel szemben indított eljárást.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nem állapított meg szabályszegést.

Ezeket olvasta már?