2012. 06. 30., szombat, 09:24
Fekete szombat: egy 22 éves balatonlellei nő veszekedés után ment a sínekhez, az 51 éves férfi pedig Kaposfő és Kiskorpád között ütött el egy vaddisznót. Senki sem élte túl.
Szombaton hajnalban, röviddel fél 3 előtt történt az első halálos baleset Balatonlelle belterületén. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 22 éves helybeli nő barátaival szórakozott, majd egy veszekedést követően a vasúti sínekhez ment, és a nyílt pályán az ott közlekedő vonattal szembe ment, amely elütötte. A fiatal nő a helyszínen életét vesztette. Az eset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az érintett szakaszon 2 órán át állt a vasúti forgalom a helyszínelés miatt.
4 óra után jött a bejelentés a rendőrség ügyeletére, hogy Kaposfő és Kiskorpád között egy autót találtak az árokban. A helyszínre érkező kollégák az autó közelében egy elütött vaddisznót is találtak. Megállapították, hogy a Kaposvár irányába közlekedő 51 éves budapesti férfi a vaddal való ütközés következtében hajtott az árokba. A férfin már nem lehetett segíteni, a helyszínen elhunyt.