2012. 03. 02., péntek, 20:21
A médiában is nagy visszhangot keltő lopássorozat 2011 októberében borzolta fel a kedélyeket, amikor ismeretlen elkövetők több utcában a nyaralók vízóra aknáinak fedlapjait, összesen 18 darab vas aknafedlapot tulajdonítottak el.
A hosszan tartó nyomozás során sikerült felderíteni az elkövetéshez használt gépkocsit, valamint annak tulajdonosát, de az elkövetőket csak tettenérésüket követően azonosították be. A napokban a balatonfenyvesi nyaralósorról hajtott ki a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható gépjármű. A Marcali Rendőrkapitányság nyomozói megállították az autót, és felvették a kapcsolatot fonyódi kollégáikkal.
A gépjármű átvizsgálása során több bűncselekményből származó tárgy került elő, így a gépjármű vezetőjét és utasát is előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A Zala megyéből érkezett elkövetők - egy 61 éves férfi és 34 éves állapotos élettársa – részletes beismerő vallomást tettek. A gyanúsítottak terhére róható az aknafedlap lopásokon túl még két rendbeli betöréses lopás is a fonyódi rendőrkapitányság területén.
A Fonyódi Rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.A 2011-es év elején is több balatonfenyvesi utcából loptak el fedlapokat. Akkor is sikerült elfogni a tetteseket, akik ellen azóta már a vádemelés is megtörtént.