2022. 11. 20., vasárnap, 20:05
Minden olyan országnak, amely fejlődni akar, keletre kell tekintenie, mert Európa jóléte attól függött már a múltban is – mondja Schenk János, aki felhívja a figyelmet arra a dinamikus fejlődésre, amely az elmúlt negyven évben ott zajlott, s amelynek révén ma már nem egyenlő a rossz minőség a kínai gyártással.
Adásunkban elhangzott: Nyugat-Európának nem elvi baja van a keleti nyitásunkkal hanem az üzleti érdeke kívánja azt, hogy csak feléjük köteleződjünk el.
Keletre (is) tekintve |
Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet idekattintva! |
Természetesen nem hagyhattuk szó nélkül a két halálos áldozatot követelő rakétatámadást sem.
Ukrajnának sok szomszédos országa van, mégis éppen Lengyelország területén csapódott be a rakéta, ott, ahol a legkeményebb oroszellenesség van, s ahonnan várható, hogy olyan reakció születik, amely kedvez az ukránoknak – mondta Schenk János. Szerzőnk hangsúlyozta: nem akar semmiféle összeesküvést kitalálni, de érdekes és különleges helyzetről van szó.
Bár a NATO hamar kiderítette, hogy nem orosz területről lőtték ki a rakétát, Zelenszkij még mindig azt bizonygatja, hogy orosz támadásról van szó, és hogy Putyin Európát akarja megtámadni. Schenk János szerint egyszer már az ukrán elnöknek is ki kellene mondania, hogy békét akar.
Kérdésünkre, hogy lát-e hasonlóságot Kassa 1941-es bombázása és a mostani támadás között, műsorunk állandó vendége azt mondta: nehéz eldönteni, hogy direkt volt vagy sem, mindenesetre annak idején óriásit hibáztak a magyar politikusok, annyit kellett volna tenniük, hogy a határokra kellett volna kivezényelni a II. hadsereg katonáit, nem pedig hadba lépni.
A felvétel csütörtökön készült.