2021. 04. 13., kedd, 13:22
- Nagyon jók az eredmények tavalyhoz képest, Kaposváron összeségében jelentős javulást értünk el a jelentkezésekben - foglalta össze a tapasztalatokat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora.
Gyuricza Csaba elmondta, hogy az agrárképzésekre, több mint 80%-kal, a pedagógusképésre pedig 30%-kal jelentkeztek többen, de a gazdasági képzéseknél is sikerült növelni a számokat. Összeségében elmondható, hogy több, mint 50 százalékos túljelentkezés volt a kaposvári képzésekre.
A rektor beszélt arról is, hogy az új egyetem létrejöttével egy új brandet kellett bevezetni egy pandémia közepette, ami teljesen új módszereket igényelt. A hagyományos beiratkozási tájékoztatók helyett a kommunikációra és az új megjelenés megismertetésére kellett nagy hangsúlyt fektetniük.
Arra a kérdésre, hogy a színészképzésre jóval kevesebben jelentkeztek, mint az előző évben úgy reagált: a művészeti képzésekre mindent egybevetve tavalyhoz képest valóban kevesebb volt a jelentkezés, de ez nem kaposvári jelenség, ez országos szinten is így volt. A számok azonban így sem rosszak: jelentős a túljelentkezés, vannak olyan szakok ahol tízszer többen jelentkeztek, mint ahány tanulót fel tudnak venni.
- Ebben az évben az történt, hogy nem tíz- vagy húszszoros, hanem csak négy-, ötszörös volt a túljelentkezés. Azokat a helyeket, amelyek rendelkezésre állnak, így is fel tudjuk tölteni, sőt válogathatunk is a legjobb diákok között - emelte ki Gyuricza Csaba.
A rektor beszélt még az elmúlt időszak változásairól és a szeptemberben megrendezésre kerülő KÁN-ról is.