2024. 02. 23., péntek, 08:25
– Városunk 120 településről vonz be embereket a munkahelyekre, az óvodákba, az iskolákba és a bölcsődékbe. Nagyobb lett a felelősségünk a munkahelyek teremtésében, a sport, az oktatás a szolgáltatások tekintetében. Nemcsak magunkat szolgáljuk már ki, hanem azokat is, akik a lakóhelyükön nem találják meg azt, amire szükségük van – mondta rádiónknak Szita Károly, aki kedden egyeztetett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlésén.
A polgármestert az uniós pénzekről is faggattuk.
– Két éve várunk a kaposváriaknak járó 15 milliárd forint uniós forrásra. Ennek a pénznek egy részét energetikai beruházásokra akartuk fordítani. 2023-ban ötmilliárd forinttal költöttünk többet a gáz- és a villanyszámlák kifizetésre, mint korábban. Nem kellett volna ezt kifizetünk, ha megkaptuk volna pénzt és végre tudtuk volna hajtani a tervezett energetikai beruházásokat. Nagyon remélem, hogy megérkezik hozzánk ez a pénz és így végre neki tudunk állni mindannak, amit két éve elterveztünk – mondta Szita Károly.
A polgármestert a múlt heti közgyűlés két fontos témájáról is megkérdeztük.
– Évente 50 millió forintba kerül az illegális hulladéklerakók felszámolása a városban. Ebből az összegből négy kaposvári utcát tudnánk felújítani – mondta Szita Károly. A városvezető hangsúlyozta: minden lehetőséget megteremtett a város arra, hogy ne kelljen illegálisan lerakni a szemetet.
– Házhoz megyünk a zöldhulladékért, elvisszük a műanyagot, a kommunális hulladékot, limlom akciókat szervezünk. Évente egy tonnáig térítésmentesen be lehet vinni a szemetet a hulladékudvarba. Ezek után joggal várjuk el, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel a kaposváriak. Azt sem tűrjük el, hogy egy pécsi vállalkozó az Olaszországból behozott szemetet három kaposvári telephelyen tonna számra lerakja. Aki ilyet tesz, az gazember. Meg is tettük a feljelentést – mondta Szita Károly, akinek a hajléktalanokkal kapcsolatban is markáns álláspontja van.
– Még mindig van 20-22 olyan hajléktalan a városban, aki nem tartja be az együttélés szabályait. A város felelőssége az, hogy a hajléktalan honfitársaink is kapjanak meg minden olyan lehetőséget, amit a hajlékkal rendelkezők. Legyen helyük, ahol lakni tudnak, kapjanak élelmet és legyen munkájuk, ha dolgozni szeretnének. Ezek mind rendelkezésre állnak Kaposváron, ezért van egy határ, amit nem engedhetünk átlépni a hajlék nélkül élőknek, amikor már intézkedéseket kell tennünk velük szemben – fogalmazott a településvezető.