2023. 12. 08., péntek, 08:35
Kaposvár polgármestere egyértelműen megfogalmazta az ehhez szükséges feltételeket is.
– Teljes foglalkoztatottságot akarunk magasabb munkabérrel. Gyarapodó Kaposvárt, mert gyerekek nélkül nincs jövő. Célunk, hogy egészségesebbek legyünk, hogy többen szülessenek, mint ahányan itt hagynak bennünket és éljünk a megújuló energiák lehetőségével.
– Ezeket az eredményeket mérni lehet. A 348 magyarországi település között ma a gazdasági teljesítményünk alapján az első húszban van Kaposvár. Ez nem rossz, de még nem vagyunk az első nyolcban, bár néhány dologban már most is kiválóak vagyunk. Ilyen a megújuló energiák használata vagy a rendkívül alacsony munkanélküliség.
– A célok megvalósítása érdekében indítottuk el újraiparosítási programunkat, azért, hogy még erősebbek legyünk, még több munkahely jöjjön létre, még többet keressenek a kaposváriak. Lassan betelik a keleti ipari park, ezért az északi területen, a volt laktanyával szemben új ipari parkot létesítettünk. Az első befektető, egy kínai cég pedig már meg is érkezett.
– A héten a Sisecam vezérigazgatójával is találkoztam. A vállalat 40 hektáron épít csomagolóüzemet Kaposváron, olyat, amilyen még nincs a világon – mondta Szita Károly, akivel arról is beszélgettünk, hogy a kormány a közelmúltban döntött arról, hogy az évtized végéig tartó gazdaságfejlesztés program a Dél-Dunántúlról kell, hogy szóljon.
– Nem mindegy, hogy ebben a fejlesztésben milyen vasúti, közúti, légi infrastruktúrában kapunk szerepet, és az sem, hogy milyen iparfejlesztéseket tudunk végrehajtani. Készül erről a terv, de a tudás a kaposvári gazdasági élet szereplőinél van, ezért is találkoztam a múlt héten a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara tagjaival. Minden lehetőséget meg akarok ragadni, hogy Kaposvár ebből a programból nyertesen kerüljön ki – mondta Szita Károly, akivel az adventi programokról is szót ejtettünk.
– Idén is ezrek voltak az első adventi gyertyagyújtáson a Kossuth téren, akik pedig elmennek a sétálóutcába, több újdonsággal is találkozhatnak. Új gömb várja az arra járókat, és az idén is gazdag adventi műsorkínálatból válogathatnak az érdeklődők – mondta a településvezető.