2023. 03. 29., szerda, 17:25
A katonai szövetségben is érlelődik az a gondolat, ami az Európai Unió esetében is megfigyelhető, hogy igyekeznek megszüntetni az egyöntetű álláspont kialakításának szükségszerűségét. Magyarán a jövőben ki lehetne hagyni a közös döntésből azokat, akik nem értenek egyet a többségi állásponttal. Schenk János szerint azonban a magyar véleményeket is figyelembe kellene venni, dacára annak, hogy azokkal nem foglalkozik senki.
A háborús konfliktus kapcsán Schenk János azt mondta: Amerika és Oroszország kezében van a megoldás kulcsa.
Mondd, hol van az a sok virág? |
Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet idekattintva! |
– Amerika elérte azt, amit mindig is akart, hogy Európa váljon le az orosz energiáról, és inkább a nem túl régen felfedezett amerikai palagázt vásárolja meg. Magyarország kivételével ez meg is történt. Energia van tehát, csak sokkal drágábban, többszörös áron, ezzel pedig Európát sikerült tökéletesen meggyengíteni – mondja szerzőnk, aki úgy látja: az unióban nincs normális, önálló külpolitika, a vezetők ugyanazt hajtogatják, mint Amerika, és Scholz is Biden nyelvén szólal meg. Egyelőre tehát Európában marad az, amit Amerika szeretne.
Schenk János szerint a magyar állásponttal nagyon egyedül maradtunk, ennyire még talán sose maradt egyedül a magyar kormány az unióban. S ugyan kihagyhatnak bennünket a közös döntésekből, de arra senki sem kötelezhet bennünket, hogy belépjünk a háborúba. Nincs olyan kötelezettségünk, hogy egy nem NATO-tag ország – ilyen Ukrajna is – érdekében háborúba lépjünk – hangsúlyozza, hogy aztán keserűen összegezve azt mondja: akármilyen szomorú, azt hiszem, egy kicsit közelebb vagyunk a világháborúhoz, mint a békéhez.
Adásunkat március 23-án rögzítettük.