2023. 11. 20., hétfő, 11:19
A német hadsereg felfegyverzésének vált apropójává az orosz-ukrán háború. A vezetők folyamatosan azt állítják, hogy veszélyben van Németország az orosz fenyegetés miatt, ugyanakkor közéleti podcastunk állandó vendége szerint Oroszország semmilyen veszélyt nem jelent Európára. – A balti államokra nincs szüksége, Lengyelország nagy falat lenne, értelmetlen még a gondolat is,
Németország pedig a legnagyobb energiaátvevője volt az oroszoknak – sorolja Schenk János.
A plüssmacitól a gyerekrablásig |
Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet idekattintva! |
A Heti jegyzet szerzője felidézte, hogyan elindult el a putyinozás, s arról is beszámol, hogy a német politikusok szolgai módon követik az Egyesült Államokat. Ez a tengerentúlról érthető cél lehetett, hiszen átvették Oroszország helyett a gázszolgáltatást, igaz, háromszoros áron, komoly problémát okozva a cégeknek.
Schenk János beszámol a berlini magyar nagykövet cikkéről is, amelynek mondandója meglehetősen nagy támogatottságot élvez a közélet iránt érdeklődő németek körében. Ami tisztán látszik, Németország megtelt, a migránsok munkaképessége alacsony, ráadásul a mesterséges intelligencián alapuló munkaerőközvetítés is meglehetősen „furán” szelektál. A kiemelt és jól fizető pozíciókra kivétel nélkül fehér német férfiakat, a képzettséget követelő, de rosszabbul fizető állásokra fehér német nőket, az utcaseprő, szemétszállító, mosogató munkakörökre pedig arab és fekete embereket jelölt meg. – A plüssmacis és az agysebészes korszaknak tehát nemcsak a saját intelligenciánk, hanem a mesterséges intelligencia is véget vet – összegzi a tapasztalatokat közéleti podcastunk állandó vendége.