Schenk János: Ez egy gonosz dolog… – Heti jegyzet

2025. 05. 06., kedd, 17:55

Vannak olyan politikai merénylők, akiknek még a hazájuk ügye sem szent, ezek közé tartozik Kollár Kinga is – véli közéleti podcastunk állandó vendége. Schenk János szerint a Tisza párt képviselője ebben nagyon hasonlít az ellenzék korábbi uniós képviselőire, akik mást sem tettek, mint ártottak Magyarországnak. Eddig is tudtuk, hogy ez így megy, de ennyire nyíltan még nem bizonyította senki, és nem hiszem, hogy a kijelentése után a politika berkeiben maradhat – hangsúlyozza jegyzetírónk.

– A politika éppen olyan szakma, mint bármely másik. Meg kell tanulni, tapasztalatokat kell szerezni, s nem úgy megy, hogy egy álláshirdetés után egyből mindent tud az ember – utal Schenk János arra a metódusra, amellyel Magyar Péter kiválasztotta a Tisza Párt EP-képviselő-jelöltjeit, így az azóta mandátumhoz jutó Kollár Kingát is. Mint ismert, Kollár szerint az uniós pénzek visszatartásával romlik a magyarok életszínvonala és ez segíthet a Tisza Pártnak.

Forrósodik a politikai tavasz

Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet idekattintva!

Schenk János arra a kérdésre, hogy tényleg ez lenne-e az új ellenzéki stratégia, azt válaszolta: nem hiszi, hogy sikerre vezethet az a politika, hogy összeszednek különböző ismeretlen figurákat, akik emailen küldték be az önéletrajzukat, hogy aztán kinevezze őket a Tisza országgyűlési képviselő-jelölteknek.

– Nem vagyok híve a robbanásszerű változásoknak, annál inkább egy erős ellenzéknek. Remélem, 2026-ban úgy alakul majd az Országgyűlés összetétele, hogy lesz egy erős Fidesz, lesz egy erős ellenzék, amely megtanulja majd a politikát. És akkor jöhet egy politikai váltógazdaság – osztotta meg véleményét Schenk János.

Felvételünket április 24-én rögzítettük.