Schenk János: az LMBTQ-lobbit komolyan kell venni – Heti jegyzet 42.

2021. 12. 10., péntek, 15:16

A legképtelenebb baloldali szólamokkal vádolja a Fideszt Márki-Zay Péter, aki a minden jelenlegi programot, elvet felszámolni vágyó stratégiájával az ellenzéki szavazókat kívánja megtartani. Emellett azonban maga is pártot alakít, amivel viszont komoly éket verhet a baloldali pártok közé – véli közéleti podcastunk állandó vendége.

– Márki-Zay nagy csapást mért a baloldal ismert politikusaira, Karácsony kiesett, Dobrev Klára pedig a veresége óta eltűnt, ráadásul a hat ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje éppen egy hetedik, immáron a saját pártját szervezi. Ez érthetetlen helyzet, s nem lehet tudni, mit szól ehhez a DK vagy a Momentum vezetősége, amelyek legnagyobb támogatói a Márki-Zay-féle programnak – mondja Schenk János.

Szerzőnk szerint a baloldal jelöltjének egyértelmű a stratégiája: kormányt szeretne váltani, ezért mindent tagad, ami a NER-hez kötődik, mindent szeretne megszüntetni – azt is, amit a nép többsége támogat –, ilyen a rezsicsökkentés, a Fidesz adópolitikája, a nemzeti szuverenitás védelme.

Egy nagy stratégáról

Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet ide kattintva! 

Schenk János úgy látja, hogy Márki-Zay az ellenzéki szavazók megtartása mellett az új párt megalakításával akar elcsábítani szavazókat a Fidesztől, jellemzően régi jobboldali politikai szereplők – például Pálinkás József, Bod Péter Ákos – bevonásával. – Ugyanakkor lehet, hogy éppen ez a lépése okoz majd nagyon nagy szakadást az ellenzéki pártokon belül – hangsúlyozza podcastunk vendége.

A baloldal az alaptörvény eltörlése, a legfőbb ügyész felfüggesztése, az alkotmánybírósági tagok szétzavarása, más vezetők leváltása mellett a gyermekvédelmi törvényt is meg akarja semmisíteni. Utóbbi kapcsán Schenk János felhívta a figyelmet arra, hogy az LMBTQ-lobbit nem szabad komolytalannak venni, mert az unióban naponta hoznak ezzel kapcsolatban döntéseket, de még a friss német koalíció programjában is benne van. – Kemény lenne, ha az unió ezen dolgait – egy esetleges baloldali győzelem esetén – Magyarország is átvenné – véli Schenk János.

A fővárosi városháza-botrány kapcsán szerzőnk azt mondta: ha az Anonymus-videók mögött van valami, akkor a különleges ingatlanmutyik életveszélyt jelentenek az ellenzéki pártokra, hiszen mindez a fő bástyájukon, Budapesten történik ez, amivel megsemmisül és hiteltelenné válik minden olyan vád, amellyel a baloldal politikai ellenfelét vádolja. Annyi pedig már most sejthető: az ügy a Karácsony Gergellyel szoros kapcsolatban lévő Márki-Zayra is rossz fényt fog vetni…