Schenk János: a KGST-hez nem kötődtünk olyan szorosan, mint ma a német iparhoz – Heti jegyzet

2024. 01. 24., szerda, 05:05

Ha Németország kicsit köhög, mi betegek leszünk, a politikai okok mellett tehát ez a gazdasági függőség is szerepet játszik a magyar kormány keletinyitás-politikájában, mert a kiszolgáltatottságunk jelenleg nagyon erős – mondja közéleti podcastunk legfrissebb adásában Schenk János azzal összefüggésben, hogy a német gazdaság több mint fél évszázad után először került recesszióba.

– Németország még most is brutálisan erős, benne van a Föld öt legerősebb nemzetgazdaságban, köszönhetően a tudásnak, a szorgalomnak, az egykor okos politikájuknak. Az már más kérdés, hogy 2023-ban a politikai hibák miatt nem sikerült úgy működnie az országnak, ahogyan kellett volna. Az energiahelyzet, a migráció, a klímapolitika, vagy éppen az ukrán háborúval terhelt uniós politika okozta kihívásokra rossz válaszokat adott az ország.

A német beteg

Olvassa el a beszélgetés alapját képező jegyzetet idekattintva

A német emberek nem szoktak hozzá, hogy az életminőségük romlik vagy stagnál, mert ahhoz szoktak hozzá, hogy folyamatosan emelkedik. Most viszont problémát okoz nekik az élelmiszert is terhelő infláció, az energiaárak emelkedése. Schenk János szerint ez egyértelműen a 2021 óta hárompárti koalícióban működő kormány miatt van így, annak döcögése idézte elő a negatív változásokat. 

Beszélgetésünkből kiderül: a Magyarországon aktívan működő több mint 2400 német vállalat miatt hazánknak is érdeke, hogy kereskedelmi partnerünk minél hamarabb újra emelkedő pályára álljon. Ami pedig az európai politikai terepet illeti, bár nem előírás, hogy egy nagyobb országnak nagyobb az igazsága is, az már más kérdés, hogy könnyebben képes érvényesíteni az akaratát, akkor is, ha nincs igaza. Hogy ebből mi következik, arról is szó esik közéleti podcastunkban.