Kaposvár is felkerülhet a sportturizmus térképére

2021. 05. 20., csütörtök, 20:29

Erről Máyerné Bocska Ágnes, a kaposvári Tourinform Iroda vezetője beszélt a Rádió Mostnak.

A beszélgetés során megtudtuk, hogy a sportturizmis a 21. század egyik új trendje, ami korábban nem volt túl jellemző. Máyerné Bocska Ágnes elmondta, a legtöbb esetben az emberek azért utaznak, mert egy sporteseményt szeretnének megtekinteni, ilyenkor pedig természetesen a városokat is felfedezik, nem csak a sportattrakció miatt mennek a helyszínre, hiszen ilyenkor a látogatók szállást foglalnak és pénzt költenek a városban.

A tömegeket könnyen megmozgathatja egy-egy sportesemény,

legyen szó autó- vagy úszóversenyről, esetleg focimeccsről vagy kerékpárversenyről. 

A sportturizmus másik formája, amikor a nyaralók magát a sportot szeretnék élvezni, például azért érkeznek külföldről Magyarországra, hogy körbetekerjék a Balatont. A harmadik kategóriába azokat a turistákat sorolhatjuk, akik a kellemes kirándulás és városnézés mellett ugyanúgy folytatni szeretnék az otthon végzett sportokat, így a biciklit vagy éppen a futócipőt is magukkal viszik minden utazás alkalmával, hogy a nyaralás alatt is folytatni tudják az otthon megszokott tevékenységeket.

A Tourinform Iroda vezetője elárulta, hogy

Kaposváron is rengeteg lehetőség rejlik a sportolásra,

gondoljunk csak arra, hogy milyen sokan szokták körbetekerni vagy éppen körbefutni a Desedát. Máyerné Bocska Ágnes azt is megemlítette, hogy a kaposvári focifesztivál alatt több fiatal sportoló családja is Kaposvárra érkezett a környező országokból, hogy személyesen szurkolhassanak a gyermekeknek, ilyenkor pedig a focipályák mellett Kaposvár szépségeit is felfedezték.

Bár a Tour de Hongrie a koronavírus-járvány miatt nem mozgatta meg a külföldi tömegeket, azonban Kaposvár neve megint ott lehet a palettán és az utazóknak is belemászik a fülébe a város neve. 

– Így akik a Balatonra mennek nyaralni, azoknak Kaposvár már nem lesz idegen, el fognak jönni a városunkba is. Kimondhatjuk, hogy az esemény hozzásegítette a megyeszékhelyt ahhoz, hogy ország-világ megismerje a nevét – hangsúlyozta az irodavezető a beszélgetés során.