A kaposváriak után a képviselők is elfogadták az új várospolitikai programot

2024. 10. 11., péntek, 00:37

Négy hónapja a városlakók már igent mondtak Kaposvár Szita Károly polgármester által felvázolt jövőképére, ma pedig a képviselők is elfogadták a csaknem 90 oldalas programot. A ciklus első rendes közgyűlésén megválasztották Kaposvár alpolgármestereit is, a városvezető Borhi Zsombor és Pintér Rómeó mellett Kárpáti Tímeát kérte fel a feladatra.

Programismertetővel kezdődött az új önkormányzati ciklus első rendes közgyűlése csütörtökön reggel. Szita Károly polgármester több mint egy órán keresztül beszélt a kaposváriak által eddig elért eredményekről és a közösség előtt álló feladatokról.

Csak a Fidesz alakított frakciót
A párt kaposvári szervezete írásban jelezte, él a jogszabályi lehetőséggel és közgyűlési frakciót alakít, amelynek vezetőjévé Herczeg Attilát választották.  

Szita Károly felszólalásában elmondta: a nyomtatásban is megjelent, A városért című program alapja a 2019-es kiadvány, hiszen akkor 2030-ig terjedően fogalmazták meg céljaikat a város polgárai. A városvezető ezért megismételte a célkitűzéseket, vagyis a teljes foglalkoztatottság és a magasabb bérek elérését, a lélekszámban gyarapodó és egészséges Kaposvárt, illetve a megújuló energiaforrások használatán alapuló energiafüggetlenséget.

A polgármester beszámolt az eddig elvégzett munkáról és a közösség előtt álló feladatokról is, és kiemelte azt is, hogy ismét ciklusokon átívelő jövőképet vázol fel a program.

Újra van női alpolgármestere Kaposvárnak

Szita Károly a most kezdődő önkormányzati ciklusra vonatkozóan ismét három alpolgármesterrel tervezte a közös munkát. Borhi Zsombor és Pintér Rómeó folytathatja a megkezdett tevékenységét, Kárpáti Tímea azonban most töltheti be először ezt a tisztséget. 

Az alpolgármesteri tisztségről leköszönő Dér Tamás a jövőben polgármesteri megbízottként az Egészséges Kaposvár program vezetését látja el.

Az elmúlt tíz évről azt mondta, az a mögöttünk hagyott száz esztendő legsikeresebb évtizede volt, amely során a kaposváriak erős és biztonságos várost építettek. A polgármester szólt az akadályokról, így a koronavírus-járványról és a szomszédságunkban kitört háborúról is, hangsúlyozva azt is, hogy mindez nem tántorította el a kaposváriakat a program végrehajtásától, azonban a jelen és a jövő is hordoz olyan veszélyeket – migráció, genderideológia –, amelyekre fokozottan ügyelni kell.

Szita Károly beszédéből 10 perces rövidített és szerkesztett hanganyagot készítettünk, amely a fenti lejátszóra kattintva hallgatható meg.

A közgyűlés végül 15 igen, 2 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett fogadta el a várospolitikai programot. Bár Pintér Attila konstruktív ellenzékiséget ígért erre a ciklusra is – Kukuly Sándorhoz és Erdélyi Ákoshoz hasonlóan – nem támogatta a kaposváriak programját.

Hat perc alatt a belvárosban az egyetemről
Elkezdte a MÁV annak a vasúti megállónak a tervezését, amely az egyetemnél épül meg, s amelyet Szita Károly kért a vasúttársaságtól. – Az egyetemisták jelenleg még csak turisták Kaposváron, hiányoznak a Kossuth térről, szeretném, ha a szerves részeivé válnának a kaposvári életnek – indokolta kezdeményezését Kaposvár polgármestere.