Új boltok nyílhatnak a kistelepüléseken, akár postai szolgáltatásokkal

2021. 04. 22., csütörtök, 10:54

A legveszélyeztetettebbeket, a 65 év felettiek 90 százalékát már beoltották Kaposváron és a Zselicben – mondta a Rádió Most Összhang című műsorában Gelencsér Attila. Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy Magyarország Európában kiemelkedően teljesít, hazánk a második az uniós oltási ranglistán.

– Valamennyi Magyarországon engedélyezett vakcina hatásos és biztonságos. Ha az ellenzéken múlott volna, a keleti vakcinák elutasítása miatt Kaposváron 10 ezerrel kevesebben kaptak volna oltást – mondta a képviselő, aki megerősítette, hogy jár az oltás és a koronavírus elleni ingyenes gyógyszer azoknak is, akiknek nincs érvényes TAJ-számuk. 

A politikus az április 19-ei óvodai és az általános iskolák alsó tagozatának nyitásáról is szót ejtett.

– Van, aki szerint ez a nyitás is késő, mások még vártak volna. Az életünk újraindítása   azonban nem lehet az iskolák nyitása nélkül, a pedagógusok többsége pedig már megkapta legalább az első oltást, amely jelentős védettséget biztosít. Kaposváron és a Zselicben az óvodások 60, az alsó tagozatosok 75 százaléka ment hétfőn óvodába vagy iskolába, ez pedig egyértelmű állásfoglalás volt szülők részéről – fogalmazott a politikus.

Gelencsér Attila a kistelepülések boltfejlesztésről is szólt.

– Múlt héttől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létesítését, fejlesztését. A keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret. Ez a választókörzetemben Kaposmérő kivétel valamennyi települést érinti – tájékoztatott Gelencsér Attila. 

A pályázati kiírásról elhangzott, hogy az igénylőnek öt évre vállalnia kell az üzemeltetés fenntartását, illetve ösztönözni kívánják az alapvető cikkek árusításán túl egyéb szolgáltatások működtetését is, például vény nélküli gyógyszerek forgalmazását, a postai szolgáltatást, továbbá mezőgazdasági termékek, például takarmány értékesítését.

A beszélgetésben a munkanélküliségi adatok alakulásáról is szó volt.

– A legfrissebb felmérések szerint ma ugyanannyian dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt, a pandémia kezdetén. Mindez a gazdaságélénkítő programunknak köszönhető, amely tovább folytatódik Kaposváron és a Zselicben is. Hamarosan Kaposvárra látogat Szjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akivel a Kométához és a Magyar Cukor Zrt-hez látogatunk, ahol jó hírekről számolhatunk majd be – mondta Gelencsér Attila.