Több pénz marad a kaposvári és a zselici fiatalok zsebében

2021. 05. 06., csütörtök, 16:04

Több mint tízezer kaposvári és zselici fiatalnak segít a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége. A munkavállalók így akár 40 ezer forinttal többet visznek haza januártól – mondta Gelencsér Attila a Rádió Most Össszhang című műsorában.

Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője az országgyűlés múlt heti döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: az intézkedés célja, hogy a fiatalok gyermekvállalása, családalapítása előtt ne legyenek akadályok.

A politikus a jövő évi költségvetésről is szólt, melyet a héten kezdett el tárgyalni az Országgyűlés. 

– A 2022-es költségvetés az újraindítás költségvetése lesz. Az egészségben és az emberéletekben okozott kár mellett a vírus a legnagyobb kárt a gazdaságban okozta. A 2022-es büdzsében 7000 milliárd forint lesz az újraindításra – hangsúlyozta Gelencsér Attila, aki a koronavírus-járvány kapcsán elmondta: a WHO vezetője is elismerését fejezte ki Magyarország járványügyi védekezése miatt. Az oltásoknak és a védelmi intézkedések fenntartásának köszönhetően folyamatosan javulnak a járványügyi adatok.

– Továbbra is az egyéni védelem a legfontosabb, amit az oltás képes adni, ne reménykedjen senki abban, hogy majd azok, akik oltakoztak, meg fogják védeni őt a betegségtől. A Gyurcsány vezette baloldal végig gáncsolta a járvány elleni védekezést, álhíreket, kamuvideókat gyártott, később pedig oltásellenes kampányba kezdett. Arra kérek mindenkit, hogy ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak, minden vakcina hatásos és biztonságos – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, aki a vírushelyzet miatti pótlólagos nyugdíjemelésről is szólt. 

– A járvány új viszonyokat teremtett, és ebben a helyzetben minden lehetséges eszközzel igyekszünk segíteni a nyugdíjasokat. Már nyár elején egy összegben megkapják az érintettek az első hónapokra járó kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lesz a havi juttatás. 2,5 millió nyugdíjas összesen 26 milliárd forinthoz jut ennek köszönhetően.

Jól alakulnak a munkanélküliségi adatok is – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

– Egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma. A tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva mintegy 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül. A foglalkoztatási adatok javulása főként a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, a bértámogatási programoknak és az adókedvezményeknek köszönhető – mondta Gelencsér Attila.