2021. 12. 20., hétfő, 14:41
Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy Európában elsőként a magyar emberek mondhatják el országos népszavazáson, hogy mit gondolnak minderről.
– Más országokban a balliberális politikai elit dönt erről az emberek megkérdezése nélkül. Mi viszont kitartunk amellett, hogy meg kell fékezni a gyermekekre irányuló egyre agresszívabb szexuális propagandát, és ebben az álláspontunkban a nemzeti konzultáció is megerősített bennünket. A válaszadók 97%-a ugyanis ugyanígy vélekedett – fogalmazott a politikus, aki elmondta, hogy a baloldal sem a szavazáson, sem az azt megelőző parlamenti vitában nem vett részt.
– Ez nem előzmények nélküli, mert a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadásakor Magyarországon és Brüsszelben is komoly támadást indított a gyermekvédelmi intézkedések ellen – mondta Gelencsér Attila, aki megerősítette, hogy az államfő januárban dönt a népszavazás időpontjáról, amelyet akár az országgyűlési választással egy időben is meg lehet tartani.
A beszélgetésben szó volt arról is, hogy a rezsicsökkentést kiterjesztik a kisvállalkozói szektorra is.
– A világban elszabadultak az energiaárak, a világpiaci áramárakat Magyarországon viszont nem akarjuk a fogyasztókra terhelni. Ezért döntöttünk úgy a közelmúltban, hogy maximáljuk a benzin és a gázolaj árát. Arról is határoztunk, hogy a kisvállalkozók számára is elérhető lesz a rezsicsökkentés, a legfeljebb 4 milliárd forintos éves nettó árbevételű, legfeljebb tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozások számára. Emellett az önkormányzatok számára is lehetővé tesszük az egyetemes szolgáltatás igénybevételét, mert azt látjuk, jelentős erre az igény az önkormányzati világban – mondta az országgyűlési képviselő, aki a január 3-ától elérhető Magyar Falu Program új pályázatairól is szót ejtett.
– Újdonság a kiírásban, hogy a kültéri közösségi terek, létesítmények, például színpad építésére is lehet pályázni, és 2022-től vízelvezető csatornarendszerek javítására és építésére is lehet forrást nyerni. A járdaépítési pályázat keretében igényelhető támogatás pedig 10 millió forintra emelkedik.