Egy véradással három életet is megmenthetünk

2021. 07. 12., hétfő, 09:10

A Rádió Most Naprakész című reggeli műsorában Horváth Szabolcs és Parrag-Mandl Annamari a véradás fontosságáról beszélgetett Gyarmati Lászlóval, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének szakmai vezetőjével.

A nyári szabadságolások és az utazások miatt gyakran csökken a véradó kedv az emberek körében, ami nehézséget jelent az egészségügyi intézmények számára, hiszen ilyenkor is nagy szükség van a segítségre. Éppen ezért a Magyar Vöröskereszt erre az időszakra időzítette az új, véradást népszerűsítő kampányát a "Véreddel életet menthetsz nyáron is – te adod?" címmel.

– Nyáron a Somogy megyei szervezet egy kicsit ráerősít a Balatonra, ezekben a hónapokban igyekszünk minden olyan eseményre eljutni, amelyek a déli parton lesznek. A fesztiválok közül a fonyódi RockBalatonra szeretnénk idén kilátogatni, míg a nagyobb sportesemények közül a Balaton-átúszáson biztosan ott leszünk – mondta a Rádió Most műsorában Gyarmati László. Ehhez hozzátette, a Balaton-átúszáson nemcsak a jelenlévő családtagok adják a karukat egy véradáshoz, hanem sokszor az úszók is, így rengeteg elhivatott emberrel találkoznak a parton.

Fontos, hogy a fiatalokat is elérjük, mivel az elmúlt hónapokban elmaradtak például az iskolai véradások is, így most van egy olyan korcsoport, akik az elmúlt másfél évben töltötték be a 18. életévüket, azonban még nem adtak vért, ezért hozzájuk is el szeretnénk jutni, mert a véradás nagyon menő és életet lehet vele menteni

– hangsúlyozta a szakember. Kiemelte: 

egy véradással három életet lehet megmenteni, mivel a levett vérből háromféle vérkészítmény készül.

A zenei fesztiválokon is gyakran megjelenik a Vöröskereszt véradó sátra, ahova a fiatalok is szívesen betérnek: természetesen arra figyelni kell, hogy még az alkoholfogyasztás előtt történjen meg a vér levétele. – A véradás sokaknál olyan, mint az impulzusvásárlás, ha látják, hogy ott vagyunk és már régóta motoszkált bennük a gondolat, hogy ki kellene próbálni, akkor gyakran segítenek, főleg akkor, ha egy barátjuk is velük tart, aki korábban adott már vért – tette hozzá Gyarmati László.

A véradás időpontjáról Facebook-on és a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének a honlapján lehet tájékoztatást kapni, illetve az országos oldalon is lehet véradó helyszínt keresni.