2022. 03. 02., szerda, 11:54
– Az idei lesz a második év, hogy előzetes regisztráció alapján szállítjuk el a lomhulladékot az ingatlanok elől, mellől. Az új rendszer legfőbb célja az volt, hogy a korábbi években, az erre az időszakra jellemző gondozatlan, rendezetlen utcaképet felszámoljuk, a szerteszét kallódó és széthordott szeméthegyeket megszüntessük – mondta az ügyvezető.
Szilágyi Ádám kiemelte, hogy tavaly ugyan még próba jelleggel vezették be az előzetes regisztrációt, idén ez már ismerős lehet a lakosoknak. Azért fontos, hogy az ingatlantulajdonosok és a társasházak közös képviselői jelezzék lomtalanítási szándékukat a március 1. és március 20. közötti időszakban, mert ezek alapján állítják össze a szakemberek az autók útvonalterveit.
Arról, hogy mikor esedékes májusban a szállítás, az érintettek áprilisban kapnak tájékoztatást. Vagyis a kiküldött dátumnak megfelelve kell kitenni a lomot a gyűjtőedények mellé, a később kikerült holmikat már nem viszi el a szolgáltató, és ha azok továbbra is ott maradnak, akkor felszólítást kap a tulajdonos az elszállításukra, sőt bírsággal is sújthatók a renitensek.
Fontos tehát, hogy mindenki előre regisztráljon és tartsa magát a számára kijelölt időponthoz! Regisztrálni lehet a Kaposmenti Hulladékgazdálkodás elnevezésű telefonos applikáción keresztül, a www.khg.hu weboldalon a Lomtalanítás menüpont alatt, illetve személyesen és telefonon a Kapos Holding ügyfélszolgálatán (Kaposvár, Áchim A. u. 2.; +36-82/310- 000).
A Rádió Most műsorában az is elhangzott, hogy a lomtalanításkor olyan, a háztartásban keletkező nagydarabos hulladékok helyezhetők ki, amelyek méretüknél fogva a hulladékgyűjtő edényben nem férnek el. Lomnak minősül minden a szokásos életvitel során felhalmozódott nagydarabos szilárd hulladék: bútorok, edények, szőnyegek, játék stb.
NEM minősül lomnak az elektronikai hulladék (pl.: hűtő, TV, mikró, mosógép), az építési hulladék (pl.: törmelék, wc-csésze, mosdókagyló, ajtó, ablak, ablaküveg, föld), az autóbontásból származó hulladék (pl.: gumiabroncs, szélvédő, lökhárító,m kárpit, alkatrészek), a zöldhulladék, a kommunális, szelektív és üveghulladék, valamint a veszélyes anyagok (pl.: növényvédő szerek, olajos kannák, elemek, akkumulátor, festékek, vegyszerek, savak, lúgok, valamint ezek kiürült göngyölege)!
Amennyiben valaki lemarad az éves lomtalanítási akcióról, akkor a Kaposvári Hulladékudvarban ingyenesen leadhatja a lomhulladékot, és lehetőség van az elektronikai, a veszélyes, a zöld és az építési hulladékok leadására is, utóbbit az INERT lerakóban veszik át.