2021. 03. 11., csütörtök, 12:03
A lejátszóra kattintva visszahallgathatja a Rádió Most reggeli műsorának egy részletét, amelyben Hunor és Dávid egy fajsúlyos témát feszegetett, amely nem más, mint az óvodák és iskolák által biztosított felügyelet felhasználása és az akörül kialakult kétes megítélés.
A téma kapcsán kisebb vita alakult ki a stúdióban, hiszen a műsorvezetők nem voltak egy állásponton.
Én megértem a pedagógusokat, hiszen egyre több esetben hallani arról, hogy a vírus a fiatalok körében is terjed, így könnyen érezhetik, hogy veszélynek vannak kitéve a felügyeleti időben
- mondta Róth-Balázsi Hunor, a Rádió Most egyik műsorvezetője.
Szombaton írtunk róla, hogy a korábbi bejelentés ellenére mégis szerveznek gyermekfelügyeletet az óvodákban és az iskolákban. Ezzel a lehetőséggel értelemszerűen szép számmal élnek is, viszont a Rádió Most-hoz érkezett hallgatói visszajelzések alapján ezt nem nézik túl jó szemmel a nevelők, pedagógusok.
Mondd már meg nekem őszintén, hogy mit csináljon az a szülő, aki nem tudja megoldani munka mellett a gyermek elhegyezését? Maradjon otthon fizetés nélkül és írjon egy üzit a munkahelyének, hogy bocsi, én inkább otthon maradok a gyermekkel, mert vigyázok a pedagógusokra?
- tette fel a kérdést Dávid műsorvezetőtársának a Rádió Moston.
A beszélgetés alatt persze kialakult a vélemények között egy metszet, arany középút, amelyben a műsorvezetők egyetértettek abban, hogy valószínűleg a pedagógusok azoknál a szülőknél nézik rossz szemmel az intézmény által felkínált felügyelet felhasználását, ahol a gyermeket egyébként el tudnák helyezni máshová is ebben a nehéz időszakban.