2022. 08. 23., kedd, 12:28
Két hete rendezték meg a 20. bad nauheimi fesztivált, ahol Lantos Gábor is részt vett a 7. Elvis hangversenyen, ahol a szakmai zsűrit és a közönséget is lenyűgözte, így hazahozhatta az első helyezést.
Elmondása szerint már kiskorában is a zene szerelmese volt, hatévesen fogott először hangszert a kezében. Majd szép lassan megismerkedett Elvis Presley-vel, azóta pedig szabadulni sem tud tőle. Felnéz a munkásságára és a dalainak a 15-20 százalékát kívülről tudja, ami nagyjából 70-80 zeneszámot jelent. Szívesen énekel a barátainak, családtagjainak is, de a közönség élteti igazán. Sport mellett évek óta a zenével is sokkal komolyabban foglalkozik, olyannyira, hogy naponta jár énektanárhoz is.
A versennyel kapcsolatban a Rádió Most Mutató című műsorában Keszthelyi Tibornak elárulta az énekes, hogy a versenyen nem a legjobb Elvis imitátorokat keresték, sőt külön kikötötték, hogy senki nem öltözhet úgy, ahogy azt a legenda tette. Nem utánozni kellett, a lényeg az volt, hogy a lehető legjobban énekelje el a rock & roll királyának a dalait. Hozzátette: ez Európa legerősebb Elvis fesztiválja, ahova magyar versenyző előtte még soha nem jutott ki.
Mivel idén én nyertem, így jövőre nem versenyezhetek, azonban fellépőként visszahívtak, ráadásul a nagyszínpadon szórakoztathatom majd a közönséget
– mondta Lantos Gábor. Sőt, a jövőre vonatkozó terveit is megosztotta: hamarosan az Egyesült Államokat is megcélozza, részt szeretne venni egy texasi énekversenyen is.
Nemsokára Kaposváron is találkozhatunk a marcali születésű énekessel, ugyanis szeptember 16-án, pénteken a Mézfesztiválon fog fellépni, ahol Elvis számok is fel fognak csendülni.