Informatikai fejlesztések és béremelések a MATE Kaposvári Campusán

2021. 05. 28., péntek, 16:06

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem számára az első félév tele volt kihívásokkal, azonban sikeresen vették az akadályokat, így a diákok és az oktatók is eredményes évet tudhatnak maguk mögött – erről dr. Gyuricza Csaba az intézmény rektora beszélt pénteken.

Arról is szólt az intézmény vezetője, hogy az elmúlt 100 napban rengeteg változás történt. Meghatározó lépés volt a MATE életében, hogy 15 százalékkal tudták emelni a munkavállalók bérét, ez mellett pedig bevezették a béren kívüli juttatásokat is. Újdonságnak számít, hogy olyan informatikai fejlesztéseket indítottak el a Kaposvári Campuson, amelyek részeként tizenöt tantermet tettek elérhetővé a távoktatás számára, mindemellett pedig kétszáz laptopot és számítógépet vásároltak, amelyek mind az oktatást szolgálják.

Az egyetem célja, hogy diákjai és hallgatói legyenek, e tekintetben pedig nem vizsgáztunk rosszul, hiszen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem összességében 20 százalékkal tudta növelni a jelentkezések számát

– hangsúlyozta a rektor, majd hozzátette: külön öröm számukra, hogy egyre többen érdeklődnek a kaposvári pedagógiai- és neveléstudományi képzések iránt, a tavalyi adatokhoz képest 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, míg az agrártudományi képzésekre 81 százalékkal többen adták le a jelentkezésüket, mint egy évvel korábban.

Az integráció nem csökkentette az egyetem vonzerejét.

Az integrációval Kaposvár és a térség számára is újabb lehetőségek nyíltak meg, hiszen olyan képzések és szakterületek is megjelenhetnek a városban, amelyek korábban nem voltak jelen. Felmérték, hogy a munkaerőpiacnak és a térség vállalkozásaiknak milyen szakemberekre lenne szüksége, ebből pedig az derült ki, hogy a műszaki végzettségűek arányát kell Somogy megyében növelni, így szeptembertől elkezdődhet a gépészmérnök képzés, illetve az Óbudai Egyetemmel közösen a villamosmérnök képzés. Így az egyetem valóban a térség igényeihez szabhatja a képzéseit, mindez pedig tovább segíti a megyeszékhely újraiparosítási törekvéseit.

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a Kaposvári Egyetem hallgatóinak száma a modellváltás előtti időszakban csökkent, azonban az integrációt követően kirobbanó az érdeklődés a diákok részéről az egyetem iránt. 

– A koronavírus-járvány sem állított nagy akadályokat az egyetem elé, kiválóan sikerült megoldani az online képzést is, magas színvonalon folytatódhatott a harmadik hullám alatt is az oktatás – hangsúlyozta Gelencsér Attila.