Hatalmas egyetem, imponáló sikerek – egyéves a MATE

2022. 03. 04., péntek, 09:27

Egy esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

A Kaposvári Campust is magában foglaló intézmény sikere minden várakozást felülmúlt. Az egyéves MATE rektorát, dr. Gyuricza Csabát kérdeztük többek között az integrációról, az eredményekről és a jövőről is.

Dr. Gyuricza Csaba elmondta, hogy az új egyetem létrejötte várakozáson felüli eredményeket hozott a felvételi jelentkezésekben. Tavaly csaknem 30 százalékkal emelkedett a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusára jelentkezők száma. Az agrárképzések népszerűsége egészen rendkívüli volt, az előző évhez képest közel 90 százalékkal többen választották ezt a területet, a pedagógiai terület népszerűsége pedig 30 százalékkal emelkedett.

Tavaly szeptemberben az előző évhez képest 25 százalékkal több elsős kezdhette meg tanulmányait a Kaposvári Campuson.

Az integrációnak köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg a campus számára, hiszen a MATE teljes képzési porfóliója rendelkezésre áll. Ennek köszönhetően először tudták elindítani a város számára kiemelkedően fontos műszaki képzéseket.

(A MATE rektora, dr. Gyuricza Csaba a Rádió Mostnak adott interjút)

A gépészmérnök-alapképzés a MATE képzési kínálatában szerepelt, míg a villamosmérnök-alapképzést az Óbudai Egyetemmel együttműködésben sikerült elindítani.

A Kaposvári Campus ezzel kíván hozzájárulni a város újraiparosítási törekvéseihez. Mindezzel Kaposvár, Somogy megye és a régió vállalkozásainak régi vágya vált valóra, hiszen komoly szakemberhiánnyal küzd az ágazat.

Az intézmény számara fontos a műszaki pálya népszerűsítése. A hallgatók számára gyárlátogatásokat szerveztek, annak érdekében, hogy betekintést nyerjenek a Kaposváron működő gyárak életébe, az ágazat működésébe, megmutatva ezzel az ebben rejlő lehetőségeket.

A beiskolázási tevékenységben és a hallgatók elköteleződésében egyaránt komoly támogatást kapott a campus Kaposvártól, a város ugyanis a mérnökhallgatókra is kiterjesztette a Kaposvár Számít Rád ösztöndíjat.

A hallgatók havi 75 ezer forintot kapnak a képzési idő alatt.

Továbbá duális képzési megállapodásokat kötött az egyetem a város meghatározó piaci szereplőivel, ezáltal kezdeményezte a műszaki képzések duális formában történő elindítását, amelyet jóvá is hagytak.

Ennek köszönhetően már ebben a hónapban megjelennek az első mérnökpalánták a helyi cégeknél. A műszaki képzések jövőjét illetően bizakodásra ad okot, hogy a nyílt napokon nagy érdeklődés mutatkozott a gépész- és villamosmérnök-képzés iránt is.

Mindemellett tovább bővítik a képzési kínálatot, igazodva Kaposvár város agrár- és élelmiszeripari központtá válásának törekvéseihez. Érzékelve a piaci igényeket, a helyi élelmiszeripari cégek képviselőivel egyeztettek,

és tervezik az élelmiszermérnök-alapszak indítását levelező formában.

A helyi élelmiszeripari cégek a gyakorlati képzés támogatása mellett vállalták a munkatársaik beiskolázását is.

A Kaposvári Campust érintő fejlesztésekről szólva a rektor hangsúlyozta, hogy a MATE-nak kiemelt fontosságú a Kaposvári Campus fejlesztése. 

Tavaly megvalósították az olyan, korábban forráshiány miatt elmaradt jelentős beruházási munkákat, mint a régi Tanügyi épület felső szintjének és tetejének felújítása, a hallgatói szolgáltatások bővítése, a felújított Diáktanya, valamint korszerűsítették az állattartó telepeket.

Több mint 70 millió forint önerő bevonásával közel 250 millió forint TAO forrásból fejlesztették a sportlétesítményeket.

A következő időszakban  tovább szeretnék korszerűsíteni a gyakorlati oktatások helyszíneit is. A fejlesztések célja, hogy mind az oktatás, mind a hallgatói szolgáltatások tekintetében vonzóvá tegyék a campust a hazai és nemzetközi hallgatók számára egyaránt.

A kaposváriak az elmúlt egy évben már láthatták, hallhatták, hogy város és a MATE között nagyon jó a kapcsolat.

A Kaposvári Campus megalakulása kiemelten fontos, hogy nagyobb szerepet vállaljon a város és a régió fejlesztésében. Ennek szellemében a Kaposvári Campus oktatói, kutatói részt vettek a Dél-dunántúli Régió Komplex Vidékfejlesztési Program, valamint a Kaposvár és térsége növekedési centrumtérség komplex program kidolgozásában. Ez gyakorlatilag a fejlesztési irányok, lehetőség feltárását jelentette, meghatározva ezzel a térség és a város sajátos fejlesztési igényeit. Emellett egy közös projekt keretében kaposvári és Kaposvár környéki cégek munkaerőigényét mérték fel a Kaposvári Campus szakemberei. Ez nemcsak a városnak fontos visszajelzés, hanem az egyetemnek is, hiszen megmutatja, hogy milyen új képzések indításában érdemes gondolkodni.

A Kaposvári Campus a társadalmi szerepvállalás terén is letette a névjegyét, hogy aktívan részt vegyen a város és a térség életében. Ennek érdekében több, nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényt is szerveznek. Idén május elsejére tervezik a Cross Run terep akadályfutó versenyt.

Idén is lesz KÁN.

Gyuricza Csaba elárulta, hogy a megszokott, színvonalas szakmai és közönségprogramok mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a helyi élelmiszeripari szereplők termékeikkel megjelenjenek a rendezvényen. Emellett nagyobb szerepet szánnának  az egészségmegőrzésnek, igazodva az Egészséges Kaposvár Programhoz.