Jótékonysági családi sportnapot tart az Ökumenikus Segélyszervezet, vasárnapig lehet regisztrálni

2021. 06. 05., szombat, 15:44

Erről Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója beszélt a Rádió Most műsorában.

A beszélgetés során a szervezet kommunikációs igazgatója felhívta a hallgatók figyelmét, hogy az esemény regisztrációhoz kötött. A nevezéseket június 6-ig, vagyis vasárnap éjfélig lehet leadni a szervezet honlapján. Bár a regisztrációt már vasárnap lezárják, de az eseményre csak bő két héttel később, június 19-én, szombaton kerül sor Kastélyosdombón és Barcson.

– Sok lábon áll a rendezvény, fantasztikus közösségteremtő sportnappal készülünk, ami az elmúlt egy év után mindenki számára felüdülést jelenthet, hiszen ismét találkozhatunk, jó lesz egy kicsi összegyűlni, ráadásul jótékonykodhatunk is – mondta Gáncs Kristóf.

Bár Kaposvártól egy kicsit messzebb lesz a program, de megéri kilátogatni, s mindenkit szeretettel várnak a sportnap programjain. 

A kezdeményezést hagyományteremtő céllal, illetve kettős célkitűzéssel szerveztük meg. 

A programmal a szervezet egyik fontos célja, hogy megismertessék az emberekkel Magyarország egyik legszebb kerékpárútját és a Dráva menti térség természeti kincseit, míg a másik az, hogy felhívják a figyelmet az adománygyűjtésre, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezet a nyári táborokra és az egész évben zajló gyermekfejlesztő programjaira gyűjt támogatásokat a 1353-as adományvonalon. A regisztráció és a nevezési díj összege 1000 forint, amivel szintén a szervezet munkáját támogathatjuk.

Délelőtt Katus Attila, a szervezet önkéntese fogja bemelegíteni a lelkes résztvevőket, ezt követően vágnak neki a nagy kalandnak Kastélyosdombó és Barcs között. A távot gyalogosan, futva vagy kerékpárral is meg lehet tenni, bármilyen formában elfogadják a részvételt.

A programnak azonban nem lesz vége a sport után sem, hiszen a barcsi szabadstrandon is színes programokkal készülnek a rendezők, például koncertekkel. Az esemény Facebook-oldalát idekattintva találhatják meg, ahol még több információhoz juthatnak.