Szita: óvatosan újraindítunk

2021. 05. 14., péntek, 10:02

– Újraindíthatjuk a városunkat. Ezt azért tehetjük meg, mert fegyelmezettek voltunk és egyre többen oltatják be magukat. A koronavírus-járvány azonban még itt van közöttünk, ezért az újraindítást óvatosan tesszük – mondta a Rádió Most péntek reggeli interjújában Szita Károly.

Kaposvár polgármestere az újraindítás eseményei közül kettőt említett meg. Elsőként a hagyományos tavaszi virágvásárt, melyet a tavalyi szünet után ismét megrendeznek.

– Az óvatos újraindítás jegyében idén a vásárt még nem a megszokott helyén, a sétálóutcában, hanem a piacon tarjuk. Remélem azonban, hogy jövőre már a régi helyen válogathatunk a virágok között – mondta a településvezető.

Szita Károly a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdán rendezett kaposvári szakaszára is visszaemlékezett.

– Óriási élmény volt ez a kaposváriaknak és remek reklámlehetőség a városunknak. 750 millió ember láthatta Kaposvárt a televíziós közvetítésekben, a híradások után pedig sok helyről felhívtak, hogy milyen gyönyörű város Kaposvár. Köszönöm a szervezőknek, a közreműködőknek a munkát, letettük a névjegyünket, s remélem, hogy rendezhetünk még Európa- és világversenyeket – mondta Szita Károly.

A polgármester felidézte a Kossuth Rádiónak adott interjúját is, melyben az önkormányzatok kompenzációs támogatásáról is beszélt.

– Ha egy kockás papíron összeadjuk a támogatásokat, bárki láthatja, hogy a baloldali vezetésű városok 2 milliárd forinttal több pénzt kaptak, mint a kormánypárti települések. Ez pedig rendjén is van így, mert szakmai alapon döntöttek a támogatás összegéről. Székesfehérvár, Kecskemét, Veszprém, Győr például nem kapott támogatást, míg a nehéz helyzetbe került települések, így Pécs, Hódmezővásárhely, Miskolc, Szeged több milliárd forintos támogatást kapott. A baranyai megyeszékhelyet több mint 2 milliárd forinttal segítette az állam, míg Kaposvárnak 680 millió forint jutott – ismertette a számokat a polgármester.

Szita Károly a járványügyi adatokról elmondta: az országos tendenciához hasonlóan Kaposváron is folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a kórházban fekvők száma.

– A vírus azonban még itt van közöttünk, a járvány még nem múlt el, azért az óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani. Fontos az oltás is, mindenki, aki regisztrált, néhány héten belül megkapja a vakcinát, melyek mindegyike biztonságos, hatékony és életet menthet – mondta Szita Károly.