2021. 02. 12., péntek, 08:30
Online fogadóórára várja a kaposváriakat Szita Károly. Kaposvár polgármestere hétfőn fél öttől hat óráig a Facebook-oldalán fogadja a városlakók kérdéseit, véleményét.
Kaposvár polgármestere arról szeretne tájékozódni, hogy mi fontos a kaposváriak életében, miként viselik a járványt, milyen közérdekű, vagy személyes problémákban segíthet.
– A személyes beszélgetéseket semmi sem helyettesíti, a veszélyhelyzet miatt azonban most erre nincs lehetőség. Elmarad a közmeghallgatás, a korábbi tapasztalatok alapján azonban az online fórumokon is sokan vesznek részt – mondta a Rádió Most péntek reggeli interjújában Szita Károly.
A településvezető a fejlesztési irányokról is tudni szeretné a városlakók véleményét, hiszen ez határozza meg a következő hónapokat, éveket.
– Kaposvár eddig is a közös munkánk révén épült, és ez ezután is így lesz – mondta Szita Károly, aki arról is szólt, hogy egészen addig, amíg a szakemberek azt nem mondják, illetve a járványügyi helyzet nem teszi lehetővé, nem lesz lazítás a maszkhasználatban Kaposváron, annak ellenére sem, hogy néhány településen ezt már megtették. A polgármester két napja írta: ő is szívesen letenné már a maszkot, de ennek még nem jött el az ideje. A városvezető köszöni a kaposváriaknak a fegyelmezettséget, hogy odafigyelnek egymásra, és hogy a maszkviseléssel is óvják a maguk és egymás egészségét is.
– Megítélésem szerint akkor jár el helyesen egy polgármester, ha a szakemberekre hallgat. Ezért amíg stabilan nem számíthatunk arra, hogy csökken az aktív fertőzöttek száma, amíg nagy számban el nem indul az oltás, s amíg ezt a szakemberek jóvá nem hagyják, addig Kaposváron marad a jelenlegi helyzet, mert mindennél fontosabb az egészségünk. A kaposváriak jelentős többsége pedig hasonlóan gondolkodik erről – fogalmazott a polgármester.
A friss járványügyi adatokról településvezető elmondta, hogy az országos tendenciához hasonlóan Kaposváron is nőtt a regisztrált új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. Négy óvodai csoport pedig szünetel a városban a pedagógusok fertőzése miatt.