2021. 03. 19., péntek, 08:25
– 700 millió forint áll rendelkezésre kerékpárút-fejlesztésre. A Guba Sándor utcában a villamossági gyárig lesz kerékpárút, melyet egészen az egyetemig el akarunk majd vinni. Az Izzó utcában a Videotonig lesz út a kerékpárosoknak. A Tüskevári csomópontból a Hajnóczy utcáig, a Füredi úton pedig a Margit templomtól a Raktár utcai körforgalomig lesz új kerékpárút, amely tovább megy majd Kaposfüred felé, és a balatoni kerékpárútra csatlakozik – ismertette a terveket Szita Károly, aki a közbringarendszerről is beszélt.
– Reméljük, hogy sikeres lesz a pályázatunk, és hamarosan ismét elindul a közbringarendszer Kaposváron. Erre is megvan a 200 milliós forrásunk. Az első közbeszerzési kiírásra nem érkezett eredményes pályázat, a napokban azonban új kiírás jelenik meg. 18 kerékpárállomást tervezünk a városban és 170 darab elektromos ráhajtású kerékpárt vásárolunk.
Mindezek mellett két jelentős város környéki kerékpáros úthálózat-fejlesztés is elkezdődik. Az egyik az a 30 km hosszú zselici kerékpárút, amely Kaposvárról, a Cseri út végétől indul és Bőszénfáig megy, több települést érintve.
Emellett már tervezzük a Szigetvárig tartó kerékpárutat, amely a Nostrától indul a városon át, érintve a Csik Ferenc sétányt. A Kapos töltésén át a Pécsi utcáig megy, majd Sántoson, Szentbalázson, Cserénfán át Bőszénfán csatlakozik a másik kerékpárúthoz – mondta Szita Károly, aki az oktatási-nevelési intézmények működéséről is beszámolt.
– 37 iskolás gyermek szülője kérte az iskolai felügyeletet, rajtuk kívül 130-an igényeltek még elvitelre étkezést, amit mindenkinek biztosítunk. Az óvodások 6 százaléka jár jelenleg óvodába, ez 132 gyereket jelent. A bölcsődék 44 százalékos kihasználtsággal működnek. A Búzavirág utcai bölcsődében a hét közepén egy gondozónő tesztje pozitív lett, ezért az intézményt bezártuk, 18 gyermeket kellett emiatt hazaküldeni – mondta a településvezető, aki a járványadatokról elmondta: Kaposváron is növekszik a fertőzöttek száma.