Szita Károly: városunk csak akkor lehet erős és sikeres, ha a családok is azok

2023. 02. 24., péntek, 13:53

Kutatások szerint három dolog motiválja gyermekvállalásra családokat. Az első a biztos megélhetést adó munkahely, a második az önálló otthon, a harmadik pedig a települések hangulata, hogy milyenek a bölcsődék, óvodák, vannak-e játszóterek. A kormány családtámogatási rendszerét kiegészítve mi ezekhez kívánunk segítéséget nyújtani – mondta évértékelőjében Szita Károly.

A Rádió Most péntek reggeli műsorában Kaposvár polgármesterének évértékelőjéből, annak is a demográfiáról és az egészségről szóló részéből hangzottak el részletek.

– Az otthonteremtési programok mellett a városunk további támogatást ad a családoknak telek és lakásvásárláshoz. Óvodáink, bölcsődéink jelentős részét felújítottuk, a bölcsődékben már a kétgyermekes családoknak sem kell gondozási díjat fizetni. Jelenleg 97 százalékos bölcsődéink kihasználtsága, ezért idén új bölcsődét építünk az Irányi Dániel utcában.

– Adómentességet biztosítunk a nagycsaládosoknak, a CSOK 10-et igénybe vevő három, vagy több gyermekes családoknak 10 évig nem kell kommunális adót fizetni Kaposváron. 1100 kisgyermek tanul meg évente úszni és korcsolyázni a város támogatásával. Új játszótereket építünk, átvállaljuk a gyermekek védőoltásának költségeit – ismertette az eddigi eredményeket a településvezető, aki hangsúlyozta: városunk csak akkor lehet erős és sikeres, ha a családok is azok.

– Szeretnénk, ha 2030-ra legalább annyian születnének, mint ahányan koruk, vagy betegségük okán itt hagynak bennünket. Tavaly 446 gyermek született Kaposvárra, az elhunytak száma azonban ennek még mindig majdnem a duplája – ismertette az adatokat a polgármester.

– Arra is figyelnünk kell azonban, hogy ha már megszülettek gyermekek, akkor egészségesebben éljenek, velünk együtt.

– A betegségek élén Somogyban az életmóddal összefüggő panaszok állnak. Ezeket kicsi odafigyeléssel jelentősen csökkenteni tudnánk. A vezető megbetegedések rendszeres mozgással megelőzhetők, vagy a gyógyulásuk ezzel elősegíthető.

– Ennek érdekében építettünk futó- és sétaköröket városunkban, eddig összesen négyet. Tovább épülnek a kerékpárutak, tavasszal elindul a városi közbringa, a Kaposvári Tekergő.

– A grundokon az idősek által is használható sporteszközöket helyeztünk el, melyek számát idén is gyarapítjuk és folytatódik a Kortalan Torna is.

Fontosak a szűrővizsgálatok is, melyekkel sok baj megelőzhető. Ezekre a szűrésekre azonban nem szívesen megyünk be a kórházba, ezért a tavasszal megnyíló Polgárok Háza ingyenes szűrőpontokkal várja az érdeklődőket előzetes bejelentkezés nélkül – mondta Szita Károly.