Szita Károly: mindig számíthatnak ránk a kaposvári idősek

2024. 10. 04., péntek, 08:25

– Az időseknél bölcsesség van és élettapasztalat. Sokat tettek értünk és ezt meg kell köszönni, mindennap törődnünk és gondoskodnunk kell azokról, akik rászorulnak – mondta a Rádió Most péntek reggeli interjújában Szita Károly.

– Ezért rengeteg támogatással gondoskodunk róluk. Bevásárolunk azoknak, akiknek szükségük van erre, támogatjuk a védőoltásokat, hozzájárulunk a gyógyszerköltségekhez, lakhatási támogatást biztosítunk. Bevezettük a házi betegápolást, elindítottuk a gondosóra programot, ötezren igényeltek már ilyet Kaposváron. Októberben, az idősek hónapjában pedig a megszokottnál is nagyobb figyelemmel fordulunk az idősek felé. Sok program lesz, melyek közül a 11-i, pénteki rendezvényt emelném ki. 17 órakor az Arénában várjuk az időseket, ahol Kovács Kati ad koncertet. A belépés ingyenes, de jegyhez kötött. Jegyeket hétfőtől lehet a Tourinform Irodában igényelni – tájékoztatott bennünket Kaposvár polgármestere.

Szita Károly a legutóbbi közgyűlésen azt is bejelentette, hogy bővülnek az otthonteremtési támogatások. 

– Ennek célja, hogy gyarapodjunk, legyünk többen, mert akkor van jövő, ha van gyermek.  Öröm, hogy többen születtek, mint tíz esztendővel ezelőtt és rekordszámú házasságkötés volt tavaly Kaposváron, 222-vel több, mint az azt megelőző esztendőben. 

– Otthonteremtési támogatásunk igazodott az állam támogatási rendszeréhez, s miután a kormány most még több kedvezményt adott, ezért döntöttünk úgy, hogy mi is több kedvezményt és támogatást adunk fiatal párjainknak. Remélem, hogy ahogy eddig, úgy ezután is sokan igénybe veszik majd ezeket. A részletek megtalálhatók város honlapján és a polgármesteri hivatalban is érdeklődhetnek róla – fogalmazott Szita Károly.