2023. 02. 03., péntek, 09:06
– Az a fontos, hogy megfizethető áron jó minőségű víz folyik a csapból, hogy a szennyvíz el van vezetve és nincsenek csőtörések a városban. A mostani változás pedig ezt ígéri – mondta Szita Károly, aki a döntés hátteréről elmondta, hogy a háború és az energiaválság nagyon megviselte a vízszolgáltatókat, elsősorban azért, mert jelentősen megnőttek a villamosenergia-költségeik, mivel rengeteg áramot fogyasztó szivattyújuk van. Tavaly a kaposvári vízszolgáltató energiaszámlája 400 millió forint volt, az idén ez több mint a négyszeresére fog emelkedni.
– A cégek óriási veszteséget termeltek, amit valakinek ki kell fizetni, s ráadásul a vízvezetékcsövek is elöregedtek, egyre több helyen kell felújítani azokat. Kaposváron ez azt jelenti, ha a veszteségeket pótolni akarjuk és a vezetéket is fel akarjuk újítani, akkor háromszorosára kellene emelnünk a vízdíjat.
– Ezt nem akarjuk, büszkék vagyunk arra, hogy az egyik legolcsóbb és legjobb szolgáltatás nálunk van az országban, és ez szeretnénk is megőrizni – indokolta a változást a településvezető.
A beszélgetésben szó volt arról is, hogy a napokban Szita Károly a miniszterelnökkel és két miniszterrel is találkozott.
– Orbán Viktorral a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként a nagyvárosok legjelentősebb problémáiról egyeztettem. Elmondtam, hogy a legnagyobb gondot a magas energiaárak kifizetése jeleneti. Megköszöntem a kormány Kaposvárnak nyújtott 840 millió forintos segítségét és a meghirdetett gazdaságvédelmi csomagokat, amelyek lehetővé teszik a gazdaság további növekedését.
Kaposvár polgármesterét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is fogadta. A tárgyaláson a Füredi út mellett épülő 170 hektáros ipari park is szóba került, melyen egy tízhektáros területre egy külföldi gépgyártó cég már jelezte igényét.
– Lantos Csaba energiaügyi miniszterrel az MVM-mel kötött szerződésekről egyeztettem, arról, hogy ha a települések spórolnak, kevesebb energiát fogyasztanak, azért ne kelljen büntetőkamatot, kötbért fizetnünk a szolgáltatónak. A javaslat megértésre talált, tegnap jelentették be a változást.
A beszélgetésben szó volt az Irányi Dániel utcában épülő új bölcsődéről is. Szita Károly hangsúlyozta: ha nincs gyerek, nincs jövő.
– Ezért építünk játszótereket, ezért lehet ingyen korcsolyázni és úszni a gyereknek, ezért újítjuk fel a parkjainkat. Azért vannak munkahelyek Kaposváron, hogy a gyermekvállalási kedvet erősítsük, s hogy biztosítani tudjuk a fiatalok jövőjét. Ebbe pedig beletartoznak a jól felszerelt új bölcsődék is, melyek a lehető legközelebb kell, hogy legyenek az szülők munkahelyéhez vagy otthonához. A város öt bölcsődéjében 98 százalékos a férőhely-kihasználtság, ezért is szükséges új bölcsőde, azt remélve, hogy a gyermekek száma nőni fog Kaposváron – mondta Szita Károly.