2021. 02. 26., péntek, 08:30
Kaposvár polgármestere a műsorban számolt be elsőként arról az országosan is egyedülálló kezdeményezésről, amely szerint köztisztviselők és közalkalmazottak segítik a kaposvári háziorvosokat.
– Mind a 29 felnőtt háziorvosi körzetbe küldünk segítőket, akik a háziorvosok nevében, a tőlük kapott lista alapján hívják fel az oltásra várókat. A segítők egyeztetnek időpontot és oltási helyszínt, tájékoztatást adnak az elérhető vakcinákról. Mindezt ezért, hogy az orvosoknak csak az oltással kelljen foglalkozniuk – fogalmazott Szita Károly, aki a héten egyeztetett a város háziorvosaival. A szakemberek a rengeteg adminisztrációra panaszkodtak leginkább, ezen segített a város ezzel a példaértékű kezdeményezéssel.
Mindez azért is fontos, mert új fertőzöttek száma az országos tendenciához hasonlóan az elmúlt egy hétben Kaposváron is emelkedett, a kórházban fekvők száma azonban stagnál. Drasztikusan nőtt viszont a fertőzés a diákok és a pedagógusok körében. 48 osztály tanul jelenleg digitálisan, a Csokonai és a Toldi iskolákat pedig be kellett zárni.
A beszélgetésben azokról a konzultációkról is szó volt, amelyek a koronavírus utáni időszakról, az újraindításáról, illetve az állatvédelemről szólnak.
– Mindenki véleménye számít – mondta polgármester. – A kaposváriaknak ez a fajta párbeszéd természetes, hiszen mi eddig is közösen döntöttünk a városi ügyekben, számos helyi ügyben kikértük a városlakók véleményét. Most a mindennapjainkról, a tervezett újranyitásról mondhatják el álláspontjukat a kaposváriak.
– Javaslom, hogy minél többen tegyék ezt meg – mondta Szita Károly, aki az állatvédelem kapcsán hangsúlyozta: ugyancsak közös ügyünk. 8000 kutya van jelenleg Kaposváron, a menhelyet pedig évek óta egy civil egyesület működteti. A város éves szinten 7 millió forintos támogatást nyújt a feladat ellátásához.
– Az emberek véleménye abból a szempontból is fontos, hogy a kormány megkapja a megfelelő támogatottságot az ivartalanítási program kidolgozásához vagy épp szabályozó jogi környezet megreformálásához, ahhoz, hogy európai norma szerint élhessünk ebben a tekintetben is – mondta Szita Károly.