2023. 03. 10., péntek, 10:16
– Azért nagyon fontos ez, mert a kaposvári vezető megbetegedések mindegyike gyógyítható, vagy megelőzhető életmódváltással. Ehhez azonban elengedhetetlenek a hatékony szűrővizsgálatok, az, hogy ezeken minél többen vegyünk részt – mondta Szita Károly.
Kaposvár polgármestere figyelmeztetett: az országos átlag alatti a kaposvári részvétel a vizsgálatokon, ezért döntöttek úgy, hogy házhoz viszik a szűréseket. Április közepétől pedig a Polgárok Házában is elérhetők lesznek a szűrővizsgálatok, ráadásul ingyen és bejelentkezés nélkül. A városvezető azt kéri, szánjanak erre 10 percet a kaposváriak az egészségük érdekében!
– Nagyon remélem, hogy ezzel és a korábban meghozott intézkedésekkel el tudjuk érni azt a célunkat, hogy Kaposvár az ország egyik legegészségesebb városa legyen 2030-ra – mondta Szita Károly.
Interjúnkban rákérdeztünk a városban zajló energetikai beruházásokra is, miután a héten a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum felújítási munkálatait tekintette meg a polgármester.
– Az Építőipari Technikum és Szakképzőben és a könyvtárban is végeznek energetikai korszerűsítéseket – tudtuk meg Szita Károlytól, aki a döntés hátteréről elmondta: a kaposváriak már 2019-ben döntöttek arról, hogy 2030-ra el kell érnünk a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget.
– A jelenlegi helyzet, az energiaválság megerősítette elhatározásunkat. Az előző évhez képest 3 milliárd forinttal többe kerül Kaposvár energiaigényének kielégítése, ezért határoztuk el, hogy felgyorsítjuk az energiahatékonyságot növelő beruházásainkat. A háborúnak várhatóan nem lesz gyorsan vége, ezért arra kell berendezkednünk, hogy jövőre is működtetni tudjuk a várost; fűteni tudjuk az óvodáinkat, legyen közvilágítás, működjön a kultúra, a sport, a szociális ellátás.
És ezért épül a Zöld Fűtőmű is, amely a következő fűtési szezontól gáz helyett faaprítékból állítja elő a távfűtésben a meleg víz jelentős részét már. Ettől azt várjuk, hogy ne kelljen az ideihez hasonlóan nyolcszoros árat fizetnünk a fűtésért. További egymilliárd forintot költünk a megújuló energiára, és megvizsgáljuk azt is, hogy intézményeinkben miként tudnánk ezt használni – fogalmazott Szita Károly.