Hamarosan kamerák őrzik a biztonságunkat a megújuló aluljáróban

2021. 03. 26., péntek, 08:25

A kismamák és az idősek kérésére felújítjuk a Honvéd utcai aluljárót. 40 millió forintból új korlátok és burkolatok készülnek, kicseréljük a lépcsőket, hogy könnyebb legyen a közlekedés az időseknek és a babakocsisoknak. Új világítást kap az aluljáró és térfigyelő kamerákat is felszerelünk. Fontos ez, mert tavaly 468 esetben segítették a közterület-figyelő kamerák a rendőrök munkáját – mondta Szita Károly a Rádió Most péntek reggeli interjújában.

A nyár elején elkészülő beruházásáról elhangzott, hogy az 1982-ben épült gyalogos aluljáró átfogó felújításon még nem esett át. A létesítményt – amely egy négysávos út alatt könnyíti meg a biztonságos áthaladást – naponta több ezren használják – mondta Szita Károly, aki egy másik fejlesztés részleteit is ismetette.

Elkezdődött a Cseri park játszóterének a felújítása. 

– A parkot közösen terveztük meg Cserben élőkkel. Nagy volt a lakók egyetértése, hogy ott épüljön meg a Készenléti Rendőrség épülete, és azt is kérték, hogy fejlődjön a park, legyen miért oda menni. A műanyagborítású futókör és műfüves labdarúgópálya már elkészült, építettünk egy kosárlabdapályát és egy kutyafuttatót is. Ezek 116 millió forintba kerültek, idén pedig 56 millió forint értékű újabb fejlesztés lesz, játszótér és vizes blokk épül a parkban – fogalmazott Kaposvár polgármestere, aki a járványügyi adatok kapcsán elmondta, hogy Kaposváron is egyre több a fertőzött. 

Az önkormányzat a digitális oktatás ideje alatt biztosítja a gyermekfelügyeletet, ezt jelenleg 35 iskolás gyermek veszi igénybe. 117 óvodás gyermek van az önkormányzat és 44 gyermek a nem önkormányzat által fenntartott óvodákban. Ez 6 százalékos kihasználtságot jelent. A bölcsődék 45 százalékon működnek. Mindenhol igyekeznek az óvónők a lehető legkisebb csoportlétszámokat kialakítani – mondta a polgármester, aki a közétkeztetés kapcsán arról számolt be, hogy az óvodákban jelenleg 42 család kérte ezt, az iskolákban pedig 1329-en igényelték, hogy hazavihessék az ebédet.