2023-ban sem emelkednek a helyi adók Kaposváron

2022. 11. 25., péntek, 13:09

– A kommunális adó mértéke nyolcadik esztendeje lesz változatlan, miközben csupán az ötöde annak, amit a törvény lehetővé tesz. Kilenc éve nem emelkedett az idegenforgalmi adó és nem drágul az iparűzési-, az építmény- és a telekadó sem – mondta a Rádió Most péntek reggeli interjújában Szita Károly.

– Mindezek ellenére 150 millió forinttal több lesz a város adóbevétele idén, mint amennyit terveztünk. Ezt azonban nem adóemeléssel érjük el, hanem azzal, hogy erősödik a város gazdasága – fogalmazott Kaposvár polgármestere, hozzátéve, hogy stabil a város működése, nem maradtak el beruházások és sikerül úgy befejeznünk az évet, ahogyan elterveztük – mondta a csütörtöki közgyűlés kapcsán Szita Károly. 

A testület viszont módosította költségvetést, melyre az orosz-ukrán konfliktus okozta energiaválság miatt volt szükség.  

– Bezárások helyett az átszervezések mellett döntöttünk. 962 millió forintot takarítunk meg azzal, hogy kevesebb gázt veszünk és kevesebb villanyt fogyasztunk. A legtöbb fejtörést a közvilágítás okozta, amely a jelenlegi 172 millió forint helyett jövőre 1300 millió forintba kerülne – ismertette az adatokat a településvezető, aki megígérte: nem lesz sötét Kaposváron.

– Több településsel ellentétben mi nem kapcsoljuk le a teljes közvilágítást. A közgyűlés csütörtöki döntése értelmében azonban szűkítjük a szolgáltatást, lesznek olyan lámpák, amelyek nem világítanak majd – tudtuk meg Szita Károlytól, aki a döntés előtt a rendőrség véleményét is kikérte, hogy a tervezett intézkedés mennyiben befolyásolná a közbiztonságot. 

– Miután az országban nálunk van a legtöbb kamera, amelyek éjjel is figyelnek, ettől ők nem tartanak. Nem lesz vaksötét, lesz éjszakai világítás, s biztosan nem csökken a közvilágítás a gyalogos átkelőhelyeken és a forgalmasabb csomópontokban – mondta a polgármester.

Szita Károllyal arról a levélről is beszélgettünk, amelyet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt az elhibázott brüsszeli szankciók visszavonását és a Magyarországnak járó uniós források utalását kérve.

– Ezekből már régen végrehajthattunk volna olyan beruházásokat, amelyek növelnék az energiahatékonyságunkat. Emellett továbbá a béke melletti kiállást is szorgalmaztam – mondta Szita Károly, aki örömét fejezte ki, hogy a kezdeményezéshez a települések több mint 80 százaléka csatlakozott már.

– 32 éve nem volt ekkora összefogás és egyetértés az önkormányzatok között – mondta Szita Károly, aki a beszélgetés végén meghívta a kaposváriakat az első közös adventi gyertyagyújtásra.

– Vasárnap fél ötre várok mindenkit a Kossuth térre, ahol az idei első adventi műsor után közösen kapcsoljuk fel a város fényeit. Ebben a nehéz helyzetben különösen fontos, hogy egy kicsit mindannyian együtt legyünk, s hogy elfelejtsük a bajokat. Ebben segítenek az adventi rendezvények és a tavalyinál gazdagabb díszkivilágítás, amely délután négy órától este tíz óráig várja az érdeklődőket – mondta Szita Károly.