A pénteki nap a farsang jegyében telt a Taszári Fésűs Éva Általános Iskolában. A rendkívüli helyzet ellenére is sikerült színessé tenniük ezt a napot. A diákok ezúttal osztályonként búcsúztatták a telet.
Idén a járvány nem tette lehetővé, hogy a szülők is jelen legyenek az iskolai farsangon, így az iskolába csak a gyerekek és az intézmény dolgozói léphettek be, akik ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak már a délelőtt folyamán. Életre keltek a kedvenc szuperhősök, kedvenc állatok és mesehősök. A farsang nem létezhet fánk nélkül, így az óraközi szünetekben a felajánlásként kapott fánkot fogyaszthatták a gyerekek.
Délután a népi hagyományokat elevenítették fel az iskolások és a pedagógusok. A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól. Bár a téltemető népszokással már csak elvétve találkozhatunk, de a Taszári Fésűs Éva Általános iskola ezt a népszokást is felelevenítette a farsangi mulatságok során. Az iskolások kiszebabát készítettek, amit zajkeltő szerszámokkal vittek körbe az iskola körül.
A tavaszvárás jelképeként a villőágra-koszorúra szalagot köttettek az osztályokkal, ezzel hívták ki őket az udvarra. A sportpálya mellett összegyűltek a diákok, és megnyitották a farsangi mulatságot, majd körbetáncolták a bábut. Gondűző cédulákat tűztek fel a kiszebabára, amelyre felírták, hogy ki mitől szeretne megszabadulni. Ezt követően lángra lobbantották a bábut és vidám zenével, tapssal űzték el a telet. A farsangi program játékos formában az osztálytermekben folytatódott.
2021. 02. 13., szombat, 18:33, 9 db fotó
Fotós: Taszári Fésűs Éva Általános Iskola