Hatodik alkalommal rendezték meg a családias rendezvényt a Kaposszentjakabi Művelődési Ház udvarán.
Zene, jókedv, gyerekprogramok - így telt a vasárnap délután a Kisasszony-napi búcsún. Az eseményt kora délután Kiss Dani zenész nyitotta meg, majd ezt követően egy rövid, szórakoztató műsorral készült a Kaposszentjakabi Nyugdíjas Egyesület. A délutáni órákban a Két zsivány együttes szórakoztatta a látogatókat. A gyerekeknek pedig ugrálóvárat biztosítottak, és rajzversenyt hirdettek.
Banó Lajosné, a szentjakabi részönkormányzat tagja elmondta, a búcsú már hagyomány Kaposszentjakabon. A pandémia miatt ugyan tavaly elmaradt a rendezvény, ezért idén különösen fontosnak tartották, hogy összegyűljenek és egy vidám délutánt töltsenek együtt. Mint mondta, a program célja, hogy összetartsák az ott élőket.
2021. 09. 12., vasárnap, 17:41, 16 db fotó