A tavalyi évhez hasonlóan idén is rendhagyó módon kapták kézhez a diplomájukat a Kaposvári Campus végzős hallgatói. Az eseményt online is közvetítették, így a diákok családtagjai is élőben követhették a diplomaátadást.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere az ünnepségen köszöntötte a végzős diákokat. Beszédében kiemelte, most nyer értelmet a tanulással, a tudás megszerzésével kapcsolatos küzdelmük.
Van egy közös célunk, egy közös álmunk is. Mégpedig az, hogy egy még jobb és még élhetőbb várost, országot építsünk
– hangsúlyozta a városvezető. Majd hozzátette, az otthonunk a tudásunk, az erőfeszítéseink, a közös tervezésünk és a cselekvésünk által formálódik olyanná, amilyenné szeretnénk.
– Mindez csak az önök segítségével sikerülhet – mondta Szita Károly, végül kiemelte: a városra mindig számíthatnak, és bízik benne, hogy Kaposváron fognak elhelyezkedni és letelepedni a jövőben.
A végzős hallgatók az ünnepi beszédeket és az eskütételt követően vehették át a sok éves munkájuk gyümölcsét, a diplomájukat.
2021. 07. 02., péntek, 15:17, 231 db fotó
Fotós: Horváth Fanni