16 óra 30 perckor száz másodperces harangzúgás emlékeztetett mindenkit a 100 évvel ezelőtt történt nemzeti tragédiára. 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot. Csütörtök délután Kaposvár városa is megemlékezést tartott a Berzsenyi parkban.
A harangzúgást követően kezdődött el a város hivatalos emlékező műsora. A Déryné Vándorszíntársulat és a Somogy Táncegyüttes "Otthonod mindig otthonod" című produkcióját láthatták az összegyűltek.
Az előadást követően a Trianon-emlékműnél Szita Károly, Kaposvár polgármestere mondott beszédet, amiben kiemelte, hogy a múltat megváltoztatni nem tudjuk, de sokat tehetünk azért, hogy a súlyos következmények ellenére emelt fővel, büszkén, önbecsüléssel legyünk jelen a világban.
Nekünk, magyaroknak megvan a magunk mércéje. E mérce a méltányosság, az igazságosság és a szabadság mércéje. Magyarként ezeken keresztül vizsgálunk meg mindent
- mondta a városvezető.
2020. 06. 04., csütörtök, 18:50, 71 db fotó
Fotós: Horváth Fanni