Menü
Kaposvár Most.hu
2025. 06. 17. kedd
Laura, Alida
  • HungAIRy
  • Hírek
  • Magazin
  • Sport
  • Galéria
  • Videók
  • Hangtár
  • Programajánló
  • Blog
  • Játékok
  • Játékszabályzat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Médiaajánlat
  • RSS
  • Adatvédelem
  • Felhasználási feltételek
  • Hírbeküldés
  • Olvasói fotók és videók felhasználása

Tisztelet és Hála 56 hőseinek

Október 23-ai emlékműsort tartottak a Hősök templománál péntek délelőtt. A műsor szereplői a Gárdonyi Géza Tagiskola diákjai volta. A rendezvényen részt vett Borhi Zsombor alpolgármester és Dér Tamás alpolgármester.

A templom és az emlékmű előtt összegyűltek először a Füred Rock Szín Kör "56 csepp vér" című előadását hallgathatták meg, majd pedig Borhi Zsombor alpolgármester köszöntötötte beszédévével az egybegyűlteket.

– Igazság és szabadság. Két szó, amire a magyar emberek mindig is vágytak, és amelyekért ha kellett, életüket adták. Két fogalom, amihez alapvető jogunk van, mégis sokszor próbálták meg elvenni tőlünk. Azt, hogy mi magyarok, ma egy olyan szabad és keresztény országban élhetünk, mint amilyet Szent István is megálmodott, ennek a számtalan bátor hősnek köszönhetjük. Akiknek az önfelálozása és vakmerősége nélkül ma nem lehetnénk itt, és ami még rosszabb volna, nem lehetnénk önmagunk – emlékeztetett minket az alpolgármester az 56-os felkelők vitathatatlan szerepére és páratlanságára, akiknek bátorsága 62 év távlatából is ugyanolyan lebilincselő, mint a vörös terror idején volt.

Borhi Zsombor beszéde után a Gárdonyi iskola diákjai előadták ünnepi műsorukat, melyben kortársaik láthatták a következményeit és a kiváltó okait az 56-os forradalomnak.

Az előadás után következett az emlékmű felkoszorúzása. Dér Tamás és Borhi Zsombor Alpolgármester, Fehér Gábor alezredes és Horváth Jenő őrnagy mind tiszteletüket tették az emlékszobornál.

2018. 10. 19., péntek, 13:05, 58 db fotó
Fotós: Róth-Balázsi Hunor

  • 1956
  • emlékezés
  • Hősök temploma
  • Október 23
  • Kaposvár
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Médiaajánlat
  • RSS
  • Adatvédelem
  • Felhasználási feltételek
  • Hírbeküldés
  • Olvasói fotók és videók felhasználása