Hivatalosan is megnyitották a XII. Kaposvári Állattenyésztési Napokat a Pannon Lovasakadémián pénteken délelőtt. A megnyitó ünnepségen felvonultak a lovasfogatok, és állattenyésztők is felvezették állataikat a fedett lovardában.
Prof. Dr. Tossenberger János a szervező Kaposvári Egyetem kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese mondott köszöntőt, valamint Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A városvezető hangsúlyozta: vízből, termőföldből, élelmiszerből és energiából van a legnagyobb hiány a földön, azonban Magyarországon ezekben bővelkedünk, ezt meg kell becsülnünk és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy meg is maradjon. Hozzátette: a klimaváltozás a mezőgazdaságnak is nagy kihívást jelent.
A házigazda Kaposvári Egyetem immár tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. A pénteki hivatalos megnyitón Prof. Dr. Tossenberger János kiemelte, az idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott a tudományosság. Az idei KÁN nem más, mint nyolc az egyben, hiszen nyolc konferencia várja az ágazat képviselőit. A szakmai eseményekre mintegy 1500-an regisztráltak, amely jól mutatja a hatalmas érdeklődést - fogalmazott a rektorhelyettes, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja.
Szita Károly Kaposvár polgármestere beszédében megköszönte a színvonalas szervezést a Kaposvári Egyetemnek. Hangsúlyozta, hálával tartozunk az agrárium képviselőinek azért, hogy egészséges hazai élelmiszereket állítanak elő.
A Kaposvári Állattenyésztési Napokat idén is támogatta az Agrárminisztérium, amelyet Feldmann Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár képviselt. A szakpolitikus kiemelte: a versenyképes mezőgazdaság megteremtéséhez innovációra van szükség, épp ezért idén egy 50 milliárd forintos forrással is támogatják az ágazat szereplőit.
A megjelenteket Prof. Dr. Mihók Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke is köszöntötte. Az ünnepi megnyitóval hivatalos is elkezdődött a 12. Kaposvári Állattenyésztési Napok. Egészen vasárnapig számos szakmai és közönségprogram várja az érdeklődőket. A korábbi évek tapasztalatai szerint mintegy harmincezer látogatóra számítanak.
2018. 09. 28., péntek, 14:09, 31 db fotó
Fotós: Parrag Zsolt