Kaposvárra érkezett a Hangszert a kézbe országos programsorozat. Az Együd Árpád Művelődési Központban keddtől szombatig hét szekcióban, mintegy 150 hangszer várja a látogatókat. A hangszerek kipróbálást szakemberek segítik.
A Hangfoglaló Program 2017 februárjában indította útjára a Hangszert a kézbe utazó kiállítás-sorozatot, amely eddig tizenkét nagyvárosba és a fővárosba jutott el, és több mint 37 ezer látogatót vonzott.
A program célkitűzése, hogy minden fiatalok – beleértve akár a fiatal felnőtteket is – előtt megnyissa a hangszeres zenélés kipróbálásának a lehetőségét, s közülük minél többeket vegyen rá a rendszeres muzsikálásra, a legtehetségesebbeket pedig a zenetanulásra.
A programsorozat megnyitóján Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője elmondta: a zenei nevelés sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, s nem csak a zenei természetűeket, vagyis a ritmuskészségét, a tiszta éneklés iránti készségét, hanem az egyéb képességeket is. Fontos az is, hogy aki zenével indul az életbe, olyan ajándékot kap, amely bearanyozza minden későbbi tevékenységét, olyan kincset kap, ami átsegíti sok bajon.
A Hangszert a kézbe sorozat keretében Kaposváron keddtől szombatig, naponta 8.30 órától 18.00 óráig várják a látogatókat. Délelőttönként a város és a környék iskoláit várják szervezett, 120 perces látogatásokra, délutánonként pedig bárki szabadon kézbe veheti a hangszereket.
A rendezvényen emellett nagy hangsúlyt kap, hogy a gyerekek és a pedagógusok megismerkedhessenek azokkal a rendhagyó énekórákkal, amelyek régóta sikerrel járják az ország iskoláit.
2018. 02. 06., kedd, 15:15, 54 db fotó
Fotós: Róth-Balázsi Hunor