Lufikkal és rózsaszín szalaggal sétáltak a Kossuth tértől a kórházig a "Kaposvári séta a mellrák ellen" figyelemfelhívó akció résztvevői kedden délelőtt Kaposváron.
A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya Mátrai Márta, a Magyar Országgyűlés háznagya fővédnökségével az emlőrák elleni küzdelem jegyében immár ötödik alkalommal szervezte meg az „Összefogás az egészségért, küzdelem a mellrák ellen” országos megmozduláshoz csatlakozva „Kaposvári séta a mellrák ellen” programot- közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal közleményben.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, jelképe a rózsaszín szalag. Az emlődaganat hazánkban is egyre több nőt érint. A korai felismerés a leghatékonyabb eszköz a mellrák elleni küzdelemben. A séta fő célja az, hogy minél szélesebb körben felhívja a nők figyelmét a betegségre, továbbá tudatosítsa az önvizsgálat, a szűrővizsgálat, a kétévenkénti mammográfiai vizsgálat jelentőségét.
A nők körében az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon minden tizenegyedik nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat. Évente több mint kétezer nő hal bele az emlőrákba, miközben az időben felfedezett esetek 80 százaléka gyógyítható.
Az október 24-én megrendezett programon Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntőjében kiemelte: Fontos, hogy minden nő tisztában legyen az emlőrák veszélyeivel, és azzal, hogy valóban időt kell szánniuk a rendszeres orvosi ellenőrzésre.
Mátrai Márta, a Magyar Országgyűlés háznagya a tavalyi évhez hasonlóan idén is vállalta a fővédnöki, Szita Károly polgármester a rendezvény védnöki címét.
Az eseményen részt vett Dér Tamás alpolgármester és Fadgyas Erzsébet a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője is.
2017. 10. 24., kedd, 15:00, 54 db fotó
Fotós: Róth-Balázsi Hunor