Több generációnyi tanuló gyűlt össze csütörtökön délután a Táncsics Mihály Gimnáziumban, hogy együtt emlékezzenek szeretett alma materük történelmére, a falak között nevelkedett neves elődök munkásságára.
A Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a programot. Dr. Kéki Zoltán, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a 26 éves egyesület célja a gimnázium hagyományainak és értékeinek megőrzése. Hozzátette, hogy a korábbi elnök – a tavaly elhunyt – Dr. Müller Ferenc szellemiségét is szeretnék megőrizni, aki regnálása alatt szívvel-lélekkel megtett mindent egykori iskolájáért. Így számos programot szerveztek, és tevékenyen részt vett az egyesület az iskola 200. jubileumi rendezvénysorozatából, valamint több kiadványt is megjelentettek.
A csütörtöki programon Reőthy Ferenc iskolaigazgató köszöntötte először az egybegyűlteket, majd Dér Tamás alpolgármester idézte fel a gimnázium falai között eltöltött éveket. A megyei közgyűlés elnöke, Biró Norbert ugyancsak méltatta az iskolát. A jelenlegi diákok hangszeres, táncos produkciói között a több mint száz fős közönség olyan egykori tanulók előadását hallhatta, mint Szabados Péter, Kaposvár egykori polgármestere, aki verset mondott, Hóvári János, hazánk egykori török, kuvaiti és izraeli nagykövete, aki életútjáról beszélt, Szabó Pálma, aki Papp Árpád versét idézte meg, Szijártó István egyetemi tanár, Kaposvár díszpolgára, aki a költő munkásságát méltatta, valamit Kovács Zsuzsa, színművész, aki szintén verset mondott. Utolsóként Kéki Zoltán az egykori elnökről, dr. Müller Ferencről szólt, majd a résztvevők és a Müller család képviselői leleplezték, s megkoszorúzták a neki emléket állító emléktáblát.
A mintegy 40 tagot számláló klub nem titkolt célja, hogy bővíteni és fiatalítani szeretné a tagságot is, ezért minden olyan egykori diák jelentkezését várják, akik néhány évtizede, vagy akár néhány éve végeztek a Táncsicsban. A társaság minden hónap első keddjén tart összejövetelt az iskolában.
A Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület hozta létre az Oltalom Alapítványt is, amely a szociálisan rászoruló, nehéz körülmények között élő diákokat, havi 3-5 ezer forintos tanulmányi ösztöndíjjal támogatja. Ebben a tanévben mintegy félmillió forinttal segítették a tanulókat.
2017. 04. 21., péntek, 06:05, 30 db fotó
Fotós: Sáska Annamária